Wolfman vs Palace Westend

2010.03.16. 01:06

 Először is le kell szögeznem, hogy ez egy igen jó film, de én a Westendben többet nem nézek filmet. Legutóbb a 2012 vetítése szakadt meg, KÉTSZER, most pedig a Wolfman utolsó fél órája marad ki az életembő /egy hétig legalábbis biztosan/ egy kellemes bombariadó miatt. Nem fogok ilyesmin stresszelni, de azért mégiscsak bosszantó az ilyesmi. Ráadásul elméletben életveszélyben voltunk, úgyhogy mindenki meneküljön amerre lát, de azért a parkolóház ilyenkor is fizetős, úgyhogy ilyenkor is waitingelni kell a sorompónál, miközben javában ketyeg a bomba kitudjahol.

A pánikhangulat nem igazán jött át, a film viszont egész élvezhető volt, leszámítva néhány túl tipikus horrorfilmes klisét és pár gyengébb jelenetet. A történet klasszikus és kellőképpen izgalmas is, de a filmrevitel lehetne egy fokkal realisztikusabb is. Néha túlságosan színházias, máskor pedig mintha (16)-os karikás moviet néznénk. Ennek ellenére magával ragadó a történet és pillanatok alatt azon kapjuk magunkat, hogy igencsak parázunk egy-egy jeleneten /legalábbis én eléggé halálrarémültem egy váratlan pillanatban/. Jók a karakterek, jók a színészek, maga a farkasember sem rossz, bár szerintem inkább jetire hasonlít és néha egész aranyosnak is tűnik, de annyira nem zavaró végülis. Egy két CGI viszont igengyenge, nem értem minek kellett beanimálni egy medvét vagy egy szarvast /nem találtak élőt? vagy kihaltak az idomárok?/.  Omg.

A story bevezetése után /amit ugyebár mindenki ismer és semmi újdonság nincs is benne/ megkezdődik az igazi akció és a horror. Kicsit sokáig húzzák a bevezetést, de mikor beindul a film, akkor már tényleg igazi akció-horrort kapunk. Van bőven vér, kínzás, átalakulás, minden ami kell. Igazából fogalmam sincs miért, de azt gondoltam, egy fokkal realisztikusabbra veszik majd a filmt, de nem így lett. Ennek ellenére érdemes megnézni és 10-es skálán nálam ez mindenképp 7+os film. Végleges pontszámot, majd jövő héten updatelek, mert a végét még nem láttam és torrentről megnézni nem nagyon szeretném /bár ezen még gondolkodom egyet/.

ui: egy dolog van ami nagyonnemtetszett: AUUUUUUUUUUUU! gagyiordítás feleslegesen és irreális helyzet/ek/ben.

Ja és SILVER BULLET annak aki a kamubombariadót csinálta!...sőt inkább tépje szét a Vérfarkas, de minimum egy Jeti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eatshotndie.blog.hu/api/trackback/id/tr451842903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása